Programok/Szolgáltatások

Az évek során a Nagyváradi Diakónia harmónikusan növekedett, a legelső programunk az idősgondozás. 2013-ban ezzel indítottuk a tevékenységet, csak Nagyváradon volt elérhető, később sorra nyitottuk a munkapontokat Perecsenben, Élesden, Diószegen, és a sor folytatódik évről-évre nyitunk új munkapontot, olyan településeken, ahol erre igény van.

Ezután ellátottjaink körén is bővítettünk, már nem csak az időseknek, hanem a fogyatékkal élőknek is segíteni tudtunk a Méhecse Védett műhely keretein belül. Később ebből nőtte ki magát a ma megtekinthető Kézműves Kiállítóterem is, Nagyváradon.

Ezután kezdtük a bentlakásos idősellátást, az Életfája Idősek otthonában, Biharfélegyházán és a nagyváradi nappali foglalkoztató tevékenységet, mellyel hátrányos helyzetben lévő családok gyermekeinek segítünk, hogy folytatni tudják iskolai tanulmányaikat és ne kallódjanak el az iskolapadból.

2013

Programok

Központi iroda

Otthoni Idősgondozás

Idősek Otthona

Gyerekprogram

Méhecske Műhely és kiállítóterem

Központi iroda

Otthoni Idősgondozás

Idősek Otthona

Gyerekprogram

Központi iroda

2020-ban költöztünk új székhelyünkre, a nagyváradi Kogalniceanu utca 30. szám alá. Itt kap helyet a Nagyváradi fiókszervezet központi irodája és a nagyváradi otthongondozó program irodája is, valamint a segédeszközraktár.

Mivel a munkánk nagy része terepen zajlik és sok ügyintézéssel jár, a legbiztosabb, ha telefonon vagy e-mailen lépnek kapcsolatba a munkatársakkal és ott beszélik meg a további részleteket.

Itt érdeklődhetnek bármelyik programunkról és szolgáltatásunkról, munkatársaink igyekeznek majd útbaigazítást adni.

Munkatársak

Dénes Éva

Ügyvezető igazgató

Sârbu Lőrincz Andrea Ingrid

Projektvezető

Otthoni idősgondozó szolgálat

Az otthoni idősgondozó szolgálat 4 típusú szolgáltatáscsomagot takar

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLTATÁSOK

OTTHONI ALAPÁPOLÁS

SZOCIÁLIS INTEGRÁCIÓ

GONDOZÁSHOZ SZÜKSÉGES SEGÉDESZKÖZÖK KÖLCSÖNZÉSE

Ezek közül lehet igényelni csak egyikből, vagy mindegyikből, a beazonosított szükségletek alapján, egészen addig, amíg az idős egészségügyi vagy mentális állapota lehetővé teszi, hogy az otthonában lássák el.

A programba való felvételre jogosult személyek azok, akik:

Otthongondozói programjaink helyszínei

Elérhetőségek

Szolgáltatások

Közösségi szolgáltatások

• Lakás tisztán tartása: porszívózás, feltörlés, szemétlevitel, mosogatás, tüzifabehordás, konyha
és fürdőszoba takarítása, ruhák és ágyneműk mosása vagy mosodába szállítása.
• Orvoshoz és gyógyszertárba kíséret, hivatalos ügyek intézése, vásárlás
• Látogatás, beszélgetés, kórházi látogatás
• Segítség, felügyelet az otthoni kezelésekben
• Egyéb szolgáltatásokról tájékoztatás, tanácsadás

Otthoni alapápolás
  • Általános személyi higiénia, fürdetés, intimmosdatás, hajmosás, borotválás, körömvágás
  • Öltöztetés, ágyneműcsere
  • Ültetés, mozgatás, helyváltoztatás
  • Segítség az étkezésben
  • Inkontinenciás eszközök cseréje
  • Vérnyomásmérés, vércukorszintmérés
Szociális integráció
  • Informálás a szociális jogokról, részvételi lehetőségekről a társadalmi életben
  • Újságolvasás, könyv felolvasása
  • Bibliaolvasás, imádság, közös ének
  • Lelki támasz, beszélgetés, világ eseményeinek megvitatása
  • Szociális és közösségi szolgáltatásokról való informálás
  • A családtagoknak tanácsadás az otthongondozási módszerekről
Gondozáshoz szükséges segédeszközök kölcsönzése
  • járókeret
  • mankó
  • kerekesszék
  • toalettszék
  • betegágy

Történet, struktúra

Nagyváradi munkapontunk volt az első szolgálati helyszín, 2013-ban itt kezdtük az otthongondozást, lefedve egész Nagyváradot. Ez idő alatt 137 időst láttunk el, havi átlag 2115 szolgáltatást végzünk és 480 órát töltünk az idősek otthonaiban, segítkezve, támogatva őket, amennyire csak tudjuk. A teljes otthongondozói szolgálatot egy intézményvezető irányítja, szociális munkásunk végzi az adminisztratív és kapcsolattartási feladatokat az adott munkaponton. Terepen, az idősekkel pedig idősgondozó munkatársaink foglalkoznak nap mint nap.

Támogatónk jelenleg ezen a munkaponton nincsen, önerőből, a gondozottaktól begyűjtött, jelképes összegből, valamint a segédeszközök kölcsönzési díjaiból, időszakos adományokból tartjuk fent a szolgálatot. A munkapont indításának fő támogatója a svájci HEKS Alapítvány volt.

Az otthongondozói szolgálat államilag akkreditált, megfelel a kötelező minőségi standardoknak és rendszeresen ellenőrzik az állami szervek a működését.

Munkatársak

Mihucz Károly

Szociális munkás, idősgondozó

Zefer Andrea

Szociális munkás, szolgálatvezető

Kiss Szidónia

Idősgondozó

Gorobics Erzsébet

Idősgondozó

Dudás Ottília

Idősgondozó

Elérhetőségek

Szolgáltatások

Közösségi szolgáltatások

• Lakás tisztán tartása: porszívózás, feltörlés, szemétlevitel, mosogatás, tüzifabehordás, konyha
és fürdőszoba takarítása, ruhák és ágyneműk mosása vagy mosodába szállítása.
• Orvoshoz és gyógyszertárba kíséret, hivatalos ügyek intézése, vásárlás
• Látogatás, beszélgetés, kórházi látogatás
• Segítség, felügyelet az otthoni kezelésekben
• Egyéb szolgáltatásokról tájékoztatás, tanácsadás

Otthoni alapápolás
  • Általános személyi higiénia, fürdetés, intimmosdatás, hajmosás, borotválás, körömvágás
  • Öltöztetés, ágyneműcsere
  • Ültetés, mozgatás, helyváltoztatás
  • Segítség az étkezésben
  • Inkontinenciás eszközök cseréje
  • Vérnyomásmérés, vércukorszintmérés
Szociális integráció
  • Informálás a szociális jogokról, részvételi lehetőségekről a társadalmi életben
  • Újságolvasás, könyv felolvasása
  • Bibliaolvasás, imádság, közös ének
  • Lelki támasz, beszélgetés, világ eseményeinek megvitatása
  • Szociális és közösségi szolgáltatásokról való informálás
  • A családtagoknak tanácsadás az otthongondozási módszerekről

Gondozáshoz szükséges segédeszközök kölcsönzése

  • járókeret
  • mankó
  • kerekesszék
  • toalettszék
  • betegágy

Történet, struktúra

Második munkapontunk Perecsen községben nyílt és ellátja a községhez tartozó településeket: Perecsent, Szícset, Kisperecsent. 

Azzal, hogy két megyében is végzünk szolgálatot, regionális jelentőségűvé nőtt alapítványunk.

Ez a gondozói szolgálat is államilag akkreditált, megfelel a kötelező minőségi standardoknak és rendszeresen ellenőrzik az állami szervek a működését. 

Támogatóink a Perecseni Polgármesteri Hivatal és a Szilágy Megyei Tanács. Ennek hála időseinknek nem kell hozzájárulni a szolgálat fenntartásához és a segédeszközökhöz is ingyen férhetnek hozzá, bérleti szerződéssel. A munkapont indításának fő támogatója a svájci HEKS Alapítvány volt.

Ezidáig 45 időst láttunk el ezen a munkaponton, havi átlag 1541 szolgáltatást végzünk és 280 órát töltünk az idősek otthonaiban, segítkezve, támogatva őket, amennyire csak tudjuk. 

A Perecseni otthongondozói szolgálatot egy szolgálatvezető szociális munkás végzi.  Terepen, az idősekkel pedig idősgondozó, ápoló munkatársaink foglalkoznak nap mint nap.

Munkatársak

Bonczidai Xénia

Ápoló, idősgondozó

Zefer Andrea

Szociális munkás, szolgálatvezető

Gáspár Erzsébet

Idősgondozó

Elérhetőségek

Szolgáltatások

Közösségi szolgáltatások

• Lakás tisztán tartása: porszívózás, feltörlés, szemétlevitel, mosogatás, tüzifabehordás, konyha
és fürdőszoba takarítása, ruhák és ágyneműk mosása vagy mosodába szállítása.
• Orvoshoz és gyógyszertárba kíséret, hivatalos ügyek intézése, vásárlás
• Látogatás, beszélgetés, kórházi látogatás
• Segítség, felügyelet az otthoni kezelésekben
• Egyéb szolgáltatásokról tájékoztatás, tanácsadás

Otthoni alapápolás
  • Általános személyi higiénia, fürdetés, intimmosdatás, hajmosás, borotválás, körömvágás
  • Öltöztetés, ágyneműcsere
  • Ültetés, mozgatás, helyváltoztatás
  • Segítség az étkezésben
  • Inkontinenciás eszközök cseréje
  • Vérnyomásmérés, vércukorszintmérés
Szociális integráció
  • Informálás a szociális jogokról, részvételi lehetőségekről a társadalmi életben
  • Újságolvasás, könyv felolvasása
  • Bibliaolvasás, imádság, közös ének
  • Lelki támasz, beszélgetés, világ eseményeinek megvitatása
  • Szociális és közösségi szolgáltatásokról való informálás
  • A családtagoknak tanácsadás az otthongondozási módszerekről

Történet, struktúra

Harmadik munkapontunk Élesden működik,  államilag akkreditált, megfelel a közelező minőségi standardoknak és rendszeresen ellenőrzik az állami szervek a működését. 

Ezt a munkapontot önerőből, külföldi támogatók felkutatásával és bevonzásával tartjuk fent, hogy az itteni idősek is segítséget kaphassanak. A munkapont indításának fő támogatója a svájci HEKS Alapítvány volt.

22 időst láttunk el eddig, havi átlag 230 szolgáltatást végzünk és 140 órát töltünk az idősek otthonaiban, segítkezve, támogatva őket.

A Élesdi otthongondozói szolgálatot egy szolgálatvezető szociális munkás végzi. Terepen, az idősekkel pedig idősgondozó munkatársunk foglalkozik nap mint nap.

Munkatársak

Dénes Éva

Ügyvezető igazgató

Tanc Anikó

Idősgondozó

Szolgáltatások

Közösségi szolgáltatások

• Lakás tisztán tartása: porszívózás, feltörlés, szemétlevitel, mosogatás, tüzifabehordás, konyha
és fürdőszoba takarítása, ruhák és ágyneműk mosása vagy mosodába szállítása.
• Orvoshoz és gyógyszertárba kíséret, hivatalos ügyek intézése, vásárlás
• Látogatás, beszélgetés, kórházi látogatás
• Segítség, felügyelet az otthoni kezelésekben
• Egyéb szolgáltatásokról tájékoztatás, tanácsadás

Otthoni alapápolás
  • Általános személyi higiénia, fürdetés, intimmosdatás, hajmosás, borotválás, körömvágás
  • Öltöztetés, ágyneműcsere
  • Ültetés, mozgatás, helyváltoztatás
  • Segítség az étkezésben
  • Inkontinenciás eszközök cseréje
  • Vérnyomásmérés, vércukorszintmérés
Szociális integráció
  • Informálás a szociális jogokról, részvételi lehetőségekről a társadalmi életben
  • Újságolvasás, könyv felolvasása
  • Bibliaolvasás, imádság, közös ének
  • Lelki támasz, beszélgetés, világ eseményeinek megvitatása
  • Szociális és közösségi szolgáltatásokról való informálás
  • A családtagoknak tanácsadás az otthongondozási módszerekről

Történet, struktúra

Negyedik munkapontunk Diószegen indul,  engedélyeztetése folyamatban van.

A Polgármesteri hivatal támogatja a fenntartását és a svájci Heks Alapítvány hozzájárulásával indult el az itteni szolgálat is.

A Diószegi otthongondozói szolgálatot egy szolgálatvezető szociális munkás végzi, terepen, az idősekkel pedig idősgondozó munkatársaink foglalkoznak. A kezdeti időszakban heti találkozókat, foglalkozásokat szerveznek az időseknek, és kiépül az ellátottak köre. 

Munkatársak

Dénes Éva

Ügyvezető igazgató

Bernat Annamária

Idősgondozó

Szűcs Ibolya

Idősgondozó

Életfája Idősek otthona

Az Életfája Idősek otthona Félegyházán (Bihar megye), nyugodt vidéki környezetben található, Nagyváradtól 25 kilométerre. Állandó felügyeletet biztosít a lakóknak, gondozói és ápolói személyzettel. 

A munkatársak szakértelemmel és gondoskodással fordulnak lakóink felé, akik között találunk önálló életvitelt folytató, társaságot kereső és önálló életvitelben akadályozott időseket is. Otthonunkban mind biztonságos közösségre és állapotuknak megfelelő ellátásra találnak.

Ha szeretne többet megtudni az Életfája Idősek otthonáról, látogasson el a weboldalra:

Méhecske Védett Műhely és Kiállítóterem

A Méhecske Védett Műhely 2016-ban indult. Célja, hogy a varróműhelyben fogyatékkal élőknek teremtsen munkahelyet és az elkészített termékek értékesítéséből biztosítsa ezek fennmaradását.  Munkatársaink közreműködésével több fogyatékkal élő fiatal is munkát talált az integrációs folyamat részeként. És épp ez a lényeg, hogy ezen a munkahelyen szakmát tanulhatnak, megértő, segítő közegben fejlődhetnek, gyakorolhatják a felelősségvállalást és a munkahelyi közegbe való beilleszkedést és kapuk nyílnak meg előttük.

Sokszor szerveztünk iskolai osztályoknak érzékenyítő látogatást, kézművesfoglalkozásokat, klubtevékenységet fogyatékkal élő fiataloknak, mini varrótanfolyamot. Mind-mind azzal a céllal, hogy minél több ember ismerkedjen a fogyatékkal élők mindennapi nehézségeivel és örömeivel, kevesebb legyen az előítélet és a tabu, több az elfogadás és a megértés.

Termékeink

Legkedveltebb termékeink, a Babzsákok, melyekről olvashat, sőt meg is tudja rendelni őket. Jó minőségűek, kedvező árúak és hozzáadott értékük, hogy fogyatékkal élők munkahelyét tartjuk meg a megvásárlásukkal. 

Egyéb információk:

Ha további infórmációkra is kíváncsi látogasson el a  Műhely weboldalára
Vagy látogassa meg a Kiállítótermünket, ahol a saját termékek mellett számtalan erdélyi kézműves alkotását és termékét is beszerezheti.

Gyermekprogram

Legújabb Szociális Programunk a hátrányos helyzetben lévő családokból származó gyermekek iskolai tanulmányainak elősegítése. 

Iskola utáni foglalkozásokon 12 gyermek kap napi meleg ebédet, közösen megoldják a házi feladatokat, magyar és román nyelvet, általános készségeket gyakorolnak, emelett sok játék, kinti mozgás, mondókázás, társasozás, ének, közös imádkozás tölti ki a délutánokat. 

Amennyire csak lehet, a szülőket is bevonjuk a folyamatba, hiszen nekik is nagy szerepük van abban, hogy a kicsinyeik motiváltak és eltökéltek legyenek a tanulmányaik sikeres lezárásában. 

Egy pedagógus és egy szociális munkás végzi az itteni szolgálatot, a Kolozsvári út 63. szám alatti tantermekben, az iskolai és a szülőkkel való terep-kapcsolattartásban.

Terveink szerint, amennyiben támogatást kapunk rá, modernizáljuk az udvart és a tantermek felszereléseit, folyamatos speciális képzésekkel nagy hangsúlyt fektetünk a munkatársak szakmai fejlődésére, pszichológus segítségével olyan programot dolgozunk ki, ahol a gyermek és a család, mint egész vesz részt a tanulásban, az iskolai előmenetelben, karrierválasztásban, hogy a jövő fiataljainak több lehetőség álljon a rendelkezésére, jobb megélhetést biztosító munkahelyeik legyenek.

Scroll to Top